Szeretnénk olyan debreceni gasztro-sztorikat is bemutatni Neked ezen a blogon, amelyekre érdemes odafigyelni. Az első részben a Pepito-t megálmodó házaspár női felével, Makai Dórával beszélgettünk a Pepito egyik asztalánál.

A Pepitoval még a Miklós utcán találkoztam először. Akkor egy jóbarátunk "vitt el" oda minket és emlékszem, hogy belépve a kis helyiségbe rögtön jól éreztem magam. Azóta költöztek, de a Létai úton, egy elsőre nem pizza bárnak termett helyen is tudják hozni ezt az otthonos, kedves, szerethető hangulatot. Az eredeti terv az volt, hogy egy podcast sorozatot indítunk, de végül az írott formátumnál maradtunk - ki tudja mit hoz még a jövő ebben az ügyben. Abban azért bízunk, hogy így is sikerül átadni a kiválasztott néhány debreceni gasztronómiai történet igazi "ízét". Az első részben rögtön egy abroszos asztal mellett ülve a Pepito Pizza Bárban.

Az első gondolat óta, amikor kitaláltátok, hogy "de jó lenne egy pizzéria" mennyi idő telt el addig, míg most itt ülünk?

Körülbelül két és fél év. 2018 elején jött a konkrét elhatározás, hogy szeretnénk megpróbálni nyitni egy pizzériát a férjemmel közösen. Ő sokáig külföldön dolgozott, voltak már vendéglátói tapasztalatai is és úgy gondoltuk, hogy hát próbáljuk meg. Már 2018 januárjában úgy mentünk Nápolyba, hogy tanulmányúton vagyunk, ideje inspirálódni és igyekeztünk a lelkesedést és a motivációt magunkba szívni. Amikor hazajöttünk, akkor már konkrétan úgy indultunk el, hogy akkor most a helykeresést, a vállalkozásindítással járó adminisztrációkat és mindent, ami ezekkel jár, megcsinálunk. Szerencsés csillagzatoknak köszönhetően a Miklós utcán, egy kicsike helyen, egy korábbi kocsmában tudtuk kialakítani a kis pizzériánkat.

Már a legelső pillanattól fatüzelésű kemencével álmodtuk meg a Pepito-t, nyílván ez korlátokat is állított körénk. Egyébként ennek a belvárosi kis helynek megvolt a maga bensőséges hangulata. Hátránya volt, hogy "véges" volt, hogy meddig lehetünk ott: előbb-utóbb kinőttük volna mindenképp a helyet. Végül több hónap keresgélés követően megtaláltuk a mostani helyünket. És a legérdekesebb, hogy az élet kiforrta ezt is, mert most egy hatalmas terasszal, nagy területen, tágas belső vendégtérrel és új nagyobb kemencével el tudtunk indulni tavaly június 15-én. Utólag belegondolva nem biztos, hogy nulla tapasztalattal korábbban tudtuk volna működtetni ezt a szép nagy helyet. Kellett az a tanulóidő, hogy egy kisebb helyen, kisebb költségvetéssel próbáljuk ki eleinte magunkat. A vendégek támogatásával, a pozitív visszajelzések hatására mertünk aztán nagyot álmodni és elköltözni egy nagyobb helyre.

A fatüzelésű kemence mellett mi volt az a néhány dolog, amelyekből semmiképpen nem szerettetek volna engedni?

Szerettük volna azt kialakítani, amit Nápolyban láttunk. Nápolyi típusú és minőségű pizzát akartunk készíteni. Nyilván a nápolyi pizzának van eredetvédettsége és ez egy komoly eljárást von maga után, amit talán egyszer a jövőben el is tudunk érni. Viszont egyenlőre az volt a célunk, hogy ehhez a legközelebb kerülve felépíthessük a fatüzelésű kemencénket. Az alapanyagok kiválasztásánál az ésszerűséget, a helyi viszonyokat és a nápolyi pizza követelményrendszerét is figyelembe vettük. A másik nagyon fontos dolog volt, hogy a hangulat olyan családias legyen, mint az olasz kollégáinknál. Itt persze nem a sztereotípiaszerű veszekedésre gondolok, de a elhivatottságra a lelkesedésre mindenképpen. Kíváncsiak voltunk, mennyire lesz rá fogadóképes Debrecen, illetve az a közönség, akit mi be szerettünk volna vonzani. Az alapkoncepciónk része volt, hogy kiszállítást eredetileg nem szerettünk volna, a koronavírus-helyzet miatt viszont arra is sor került. Kényszerből kipróbáltuk és nem hozott rossz tapasztalatokat, de

nekünk az utunk helyben elfogyasztani a pizzát, jó környezetben beszélgetni és mellé egy jót inni.

Az volt az álmunk, hogy programokat szállítsunk, legyen egy kis Pepito közösség, akik kitartanak mellettünk. Aztán ez sikerült is, hiszen jöttek utánunk a vendégeink a külvárosba. Nagyon sok barátság született és ez bebizonyította: az emberi kapcsolatok nagyon fontosak szerintem.

Jól alátámasztja ezt az is, hogy mióta itt ülünk, ki-be jönnek, mosolyognak és érdeklődnek az emberek. Mit gondolsz, ezt az olasz mentalitásból sikerült átvenni, vagy inkább nektek volt sajátotok, hogy ennyire családias a közeg?

Szerintem ezt erőltetni nem lehet. Átmenteni más országból, hogy most „ott így csinálják és nekünk is így kell” alapon nincs értelme a dolognak. Én azt gondolom, hogy mi mind a ketten alapvetően pozitív, közösségi emberek vagyunk és ez belülről fakad. Nem is tudnám másképp csinálni. Ha elmegyünk valahova, mi is egy ilyen vendéglátásnak örülünk a legjobban, ha egy ilyen kedves, de nem tolakodó kiszolgálásban részesülünk.

Említetted, hogy a férjed vendéglátásban is dolgozott. Neked volt hasonló területen tapasztalatod korábban?

Nem volt sohasem. Én tanár végzettséggel rendelkezem. (nevet) Viszont nem tanítottam egy percet sem. Igazából a gyógyszeriparban dolgozok minőségbiztosítóként jópár éve. Talán a pedagógus vér bennem van, annak pedig elengedhetetlen része a kommunikáció, a közösségben való működés. Így nem volt olyan nehéz. Nyilván a vendéglátás szakmai dolgait a Peti tudja jobban, én pedig igyekszem tanulni folyamatosan.

Melyik alapanyag beszerzése a legnagyobb kihívás?

A klasszikus alapanyagok: a dupla nullás liszt, a paradicsomszósz nagyon fontos, és az hogy milyen. A sajt, a mozzarella, a paradicsom sem mindegy, hogy milyen. Minden összetevővel kapcsolatban megjártuk a saját utunkat, nem tudnék kiemelni egyet. Az utóbbi időszakban például egy nagyon pozitív változtatás, hogy egy nagyon jófajta, finom, nápolyi szalámit találtunk és azt használjuk azóta. Megtaláltuk az összekötőt, a beszállítót és azóta a vendégek között nagyon népszerű ez a szalámis pizza.

Debrecen Gasztro: Pepito

Kívülről úgy tűnik, hogy szívesen működtök együtt más debreceni gasztronómiai szereplőkkel. 

Tulajdonképpen mindenféle vonalon próbálkozunk. Keressük azokat az eseményeket, alkalmakat, amelyek érdeklik az embereket és amivel erősíteni tudjuk egymást egy másik vállalkozással. A sör, a bor, a barbecue, vagy éppen a chili kapcsán történtek már ilyen egyszeri akciók, de keressük a további lehetőségeket, mert lenne itt még nagyon sok út. Sok fronton lehetne még próbálkozni, kialakítani újabb eseménytípusokat. El tudok képzelni például egy fűszernövény termesztő kisvállalkozással való együttműködést.

Nektek fontos, hogy ez a partner debreceni legyen? Mennyire vagytok lokálpatrióták?

A férjem nem debreceni, de már két éve itt él. Születésem szerint én sem vagyok debreceni, de már húsz éve itt élek. Ezekben az együttműködésekben inkább a közös rezgés, ami fontos. A logisztika szempontjából az sem mellékes, ha közel van a kezdeményezés.

Ha már itt tartunk: Mi az, amit legjobban szeretsz Debrecenben?

Én még középiskolás voltam, amikor ide kerültem. Már akkor is nagyon szerettem a várost. Megfogott a kulturális sokszínűsége. Nem nagyon éltem más városban, de mindig is szerettem például a színházba járást, de Debrecenben feldob az is, hogy nagyon sok program van. Mióta csináljuk a pizzériát, kevesebb rendezvényre jutok el ugyan, de mindig is nagyon szerettem aktívan élni a városban. Nem vagyok egy nagyon ugrálós, szeretek itt lenni.

Debrecen folyamatosan változik, sosem unom meg.

Mennyire követitek a város aktualitásait, például, hogy milyen új helyek nyíltak, milyen programok vannak?

Megyünk rendszeresen, igyekszünk felfedezni az új helyeket legyen az kávézó, étterem, pizzéria vagy bár.

Van olyan konyha, amiért még lelkesedtek, vagy csak az olasz gasztronómiára esküsztök?

Nagyon szeretjük a balkáni konyhát. Sajnos Debrecenben erre kevés lehetőség van, de sokat járunk Horvátországba és nagyon szeretjük az ottani környezetet és ételeket. A sushi és az indiai konyhát is nagyon szeretem. Ha közösen kell választani inkább a hagyományos vonalat, szeretjük. Például nagyon szeretünk csárdákba járni. Vannak jó és kevésbé jó tapasztalatok. Azokat a helyeket tiszteljük meg utána újra, ahol pozitív élményekkel gazdagodtunk. Egyébként mielőtt nyitottunk, előtte sok helyet felderítettük, hogy el tudjuk magunkat helyezni a „pizza-térképen” Debrecenben és Pesten is.

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nápolyi Nap, Pizza Vesuvio �

PepitoPizzaBarDebrecen (@pepitopizzabardebrecen) által megosztott bejegyzés, Jún 21., 2020, időpont: 5:54 (PDT időzóna szerint)

Miért pont a nápolyi pizza lett végül?

Ha pizza, akkor számunkra csakis a nápolyi pizza. Van sokféle elkészítési mód, például az amerikai iskola, római típusú pizza stb., de a mi szenvedélyünk a nápolyi. A helyünk és a kollégáink lehetőségeit maximálisan kihasználjuk, remélhetőleg a vendégeink is meg vannak elégedve a kiszolgálással.

A nápolyi pizzát szeretnénk nagyon jól csinálni, Nem szeretnénk mindent is csinálni.

A nápolyi pizza mondhatjuk, hogy egy „vallás” is?

Az biztos, hogy a végtelenségig lehet elmélyedni benne és tökéletesíteni. Ha az ember talál egy új beszállítót, már az is sokat alakít magán a pizzán. Itt még az alapanyagokat is nagyon gondosan kell kiválasztani és nem olyan könnyű hozzájuk jutni, mint Olaszországban, ahol helyben van minden. Tesztelgetni is kell, hogy melyik alapanyag milyen, hogy működik? A folyamatos fejlődés a kulcs, az hogy legyen választék. Azt sem tudjuk megcsinálni, mint Nápolyban van egy-két helyen, hogy csak kétféle pizzát kínálnak, itt azért kompromisszumos megoldásként több van. Az olasz hagyományokra támaszkodunk, viszont figyelembe vesszük a helyi igényeket is.

Mennyire nyitottak a debreceniek egy ténylegesen olasz tradíciók mentén működő helyre?

Az idegenkedés nem jellemző. Aki jön hozzánk az vagy hallott rólunk ajánlás útján, vagy konkrétan így keres pizzériát. Ezt a hangulatot, stílust keresi, így nincsen idegenkedés. Inkább az a jellemző, hogy „megtérnek” az emberek. Létezik Debrecen-Milánó járat, így sok debreceninek van olasz úttal kapcsolatos emléke, akár azáltal is, hogy 20 éve ott voltak Olaszországban nászúton és rácsodálkoznak, hogy ott ettek ilyet utoljára. Most olyan is előfordul, hogy nincs lehetőség kimenni és örülnek, hogy itt vagyunk. Aki Olaszországban lakott/élt, vagy a Debrecenben élő olasz emberek is ajánlanak, ami nagy büszkeséggel tölt el minket. Nagyon jó érzés.

Mi az, amit a legjobban élvezel az egészben?

Több mindent élvezek. Szeretem a közösségépítés részét, imádom a visszajelzéseket kezelni, vagy például nagyon szeretem az online kommunikációt, a tartalommarketingünket kezelni. Nagyon tud engem és  minket motiválni, ha kommunikációs finomságokkal épül a közösségünk.

Mire vagy a legbüszkébb, ha a Pepitora gondolsz?

Arra hogy egyáltalán létre tudtuk hozni és azóta is folyamatosan tudjuk fejleszteni. Én azt gondolom, hogy egy szép lassan felívelő történet ez. A célunk - és ezért dolgozunk- hogy mindig tudjunk fejlődni a hellyel, a programokkal és a közösséggel is.

A sorozat további részeit hamarosan ezen a blogon olvashatod. A debreceni "hol együnk egy jót" közösségért pedig lépj be a Debrecenben ettem Facebook-csoportba.